Egyéb partnereink Veszprémben és környékén
Minden alkalomra!
Hasprai Katinka idegenvezető bemutatkozója
Idegenvezetői engedély száma: Nr.140381
Veszprémben születtem, ahol általános-, közép-, és felsőoktatási tanulányaimat is folytattam. Így gyakorlatilag tősgyökeres veszpréminek számítok. Számtalan szép élménnyel és rengeteg tapasztalattal rendelkezem a Királynék Városáról.
Az idegenvezetéssel a Pannon Egyetem turizmus-vendéglátás szakán ismerkedtem meg, majd 2014-ben megszereztem a vezetői engedélyemet.
A Idegenvezetők Veszprémmel - Brigittával és Borókával - 2015-ben volt szerencsém találkozni, akik nagy motiváló erőként hatottak rám. Nekik köszönhetően azóta aktívan veszek részt városunk népszerűsítésében.
Azt szeretem a legjobban ebben a hivatásban, hogy komplex, átfogó és sok rétű. Mindig is imádtam a művészettörténetet, a különféle stílusirányzatokat, történelmet és persze az emberekkel való kommunikációt. Így nem volt kérdés, hogy én is idegenvezető akarok lenni.
A séták során főleg diák, felnőtt és nyugdíjas csoportokat látok vendégül. 2018. tavaszától pedig szándékomban áll bővíteni a kínálatot. Lesz lehetőség angol és spanyol nyelvű városnézésre is.
Szabadidőmben legtöbbször utazni szoktam, felfedezni más országokat, kultúrákat, szokásokat, vagy éppen bakancsot húzok és túrázni járok. A világjárás mellett még a festészet áll közel hozzám, szívesen ragadok ecsetet és bíbelődök a színekkel.
Veszprém igazán különleges, mely telis-tele van értékkel, gazdag történelemmel, színes kulturális kínálattal, aktív kikapcsolódási lehetőséggel. Bátran ajánlom, hogy jöjjenek és ismerkedjenek meg városunkkal, nem fognak csalódni!
Feltöltés alatt!
Gombrich Mester Művészeti Tanodája
Művészettörténet - Vizuális nevelés - Alkotásmódszertan
Gombrich Mester Művészeti Tanodája 2015 augusztusa óta működik Veszprémben. Célja és feladata a veszprémi gyermekek és családok megszólítása, érdeklődésük felkeltése, ismereteik bővítése a klasszikus művészetek, kiemelten a képzőművészetek területén.
Szolgáltatások
- Művészeti alkotó foglalkozások kicsiknek és nagyoknak
- Gyermek alkotóműhely
- Játékos és kötetlen ismerkedés a klasszikus művészet alkotásaival
- Művészeti táborok
- Gyermekprogramok városi rendezvényeken
- szülinapi zsúrok
- Gyerekséta - kreatív alkotó városnézés Veszprémben, stb.
Kik vagyunk…
Vállalkozásunk ImagineBudapest néven 2008 óta szervez kis létszámú, elsősorban a magyar érdeklődőknek szóló tematikus városnéző sétákat. 2017-től kezdve pedig négy vidéki nagyvárosban – Debrecen, Eger, Pécs, Veszprém – is várjuk az érdeklődőket.A sétákat hónapokig tartó előkészítés után mutatjuk meg a közönségnek: helyszínbejárások, egyeztetések, könyvtári és helyszíni kutatások, szakértők bevonása, próbautak előzik meg egy-egy séta premierjét. Így lehet az, hogy a túrákon elhangzó tudásanyag sokszor olyan apró részletekre is kiterjed, mint mondjuk egy bérház lakóinak története, ugyanakkor nem feledkezik meg egy-egy épület építéstörténetének fontosabb állomásairól sem.
A séták egyrészről várostörténeti, olykor könnyed művészettörténeti ismeretanyagot tartalmaznak, ám ezeknél sokkal fontosabb elemük a mindenkori ember. Mert szerintünk Veszprémben a ma is látható és a valaha álló házak csupán díszletek. A város valójában embereket jelent, akik itt élték mindennapjaikat: álmodoztak, építettek, dolgoztak, szerelmet vallottak, gyereket neveltek, tanultak, tanítottak, vagy csupán átutazóban megálltak nálunk. Mindegyikük – ahogyan ma is mindenki – hatással volt erre a városra. Hozzáadott egy botrányos történetet, egy szépen megmunkált kilincset, egy újfajta szépítőszert, egy négyemeletes bérházat, egy sportsikert, egy süteményreceptet vagy egy szerelmes üzenetet valamelyik újság utolsó oldalán. Nélkülük Veszprém nem pontosan az lenne, ami.
Ahogy nélkülünk is más lenne.